Újság >> Történetek / Sorozatok

Artemisz lánya: Luna Hunter 3.rész Megosztás: f i

Artemisz lánya: Luna Hunter 3.rész

Írisz felállt mellőlem, lement a nappaliba, ahol a kanapén feküdt a fehér bundájú angóra, Fluffy. Gazdája letelepedik mellé, simogatja. A macska olyan hangosan dorombol, hogy egészen a konyháig elhallom.
Szépen lassan készülök, megeszem a reggelimet (végre), felöltözök, fésülködök. Utoljára ellenőrzöm, hogy mindent eltettem e a táskámba, majd elindulok. Tízpercnyire lakom a sulitól. Egyébként szeretek itt lakni. Kellemes, megnyugtató környék. Most a szokásosabbnál is lassabban cammogok a suli felé. A gondolataim ide-oda cikáznak, odaérek tizenöt perc múlva. Legjobb halandó barátnőm, Sisa, távolról kiszúr engem, ahogy belépek az ajtón. Odateper elém és szorosan megölel.
- Hellooooo! –köszöntött engem kitörő örömmel.
- Harminckettő o-val.- válaszoltam vissza.
- Pontosan. –mondja. (Nálunk ez ilyen szokás, a 32 „o” betűvel mondjuk a hello-t)
- Hogy vagy?- kérdem tőle, mielőtt megkérdezné tőlem, hogy milyen volt a hétvégém, hiszen utálom ezt a kérdést. Egy titkolt istennőnek szerinted milyen hétvégéje lehet?!
Mielőtt válaszolhatna, rögtön be is csengetnek, menni kell a termekbe, kezdődik az óra. Matek órával kezdjük a hétfő napunkat, ami azért szörnyű, mert éppen, hogy visszajövünk a hétvégéről, rögtön mehetünk is szenvedni matekra. Csodás. Sisa mellett ülök a matek teremben, ami jelenleg az egyes számú terem. Persze a legtöbb teremben mellette ülök, úgy általában. Viszont most még az ő társaságában sem tudom élvezni ezt a negyvenöt percet. Nagyon boldog pillanatként ki is csengetnek. Jobb esetben ott maradnék a terembe, de tesi óránk lesz, át kell öltöznünk, így nem tehetem meg, hogy pihenjek nyugodtan a teremben. Sietek az öltözőbe, ahol gyorsan elkészülök, szóval leülök másik jó barátnőmhöz, Hannához beszélni. Majd azonnal beront a tesi tanárunk, hogy mehetünk órára. Egyébként utálom a tornaórákat, mivel egyébként jó lennék belőle, de anya azt mondta, hogy nem mutathatom meg, hogy mennyire jó vagyok belőle, mert „elárulhatja, ki vagyok”. De egyébként szerintem nem buknék le, ha picit mozognék, de ez „szabály”. A tornaterem olyan, mint mindig, a raklapnyi bordásfal órán, a szekrény a sarokban, a tanárnál kézilabda. Mostanában nagyon rendezetlenek vagyunk órákon, most is nem jutott volna eszünkbe, sorba rendeződni, de mi már csak ilyenek vagyunk. Viszont most kivételesen zavar a káosz, talán azért, mert csak most tűnt fel, milyen idegesítő, amikor huszonhét gyerek összevissza rohangál. Viszont nem sokáig tartott a zsivaj. A tanár megelégeli a zajt.
-Csönd!-kiált-. Inkább válasszatok csoportokat. Kézilabdával kezdünk.
„Jaj de szuper” mondom magamban. Már majdnem, hogy mindenkit beválasztottak, csak engem nem meg még rajtam kívül három embert. Mikor a sárgák csapata (a sárgák egy erős csapatnak bizonyul, csak én vagyok a gyenge láncszem) kimondja a nevemet és magukhoz szólít, akkor még kevésbé örültem. Csak képzeljétek el, milyen lehet annak, akinek kénytelen játszani, de nem tud? Ja és még arról ne is beszéljünk, hogy itt egyfolytában csak szidnak. Amikor pályára lépünk, egy pillanatra elveszek gondolataimban, s nem veszem észre a körülöttem zajló meccset. Pont jókor passzolják nekem a labdát, pontosan, akkor mikor nem figyelek. Kiesik a kezemből a labda. A csapattársaim üvöltve rohannak felém.
-Mit képzelsz? Lassú lajhár vagy, semmi több!- szidnak.
Erre én felháborodva vágok vissza, de sajnos valami, olyan is kicsúszik a számon, aminek nem kellett volna:
-Próbáld ki az én életemet, ha annyira akarod! Neked fogalmad sincs, arról, hogy milyen életem van! Hadész lányaként, nem túl könnyű képzeld!-üvöltöm bosszúsan.


Szólj hozzá:

Még nincs hozzászólás ebben a topicban.


 
  Nyuszitanya  · Copyright © 2011-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat